Igazából nem is tudom, mikor kezdődött, mert a méregtelen életre vágyakozás évek óta elkísér ilyen-olyan formában. Apró, ide vezető lépések már nagyon régen elkezdtek errefelé vezetni, és talán fél éve mondhatni, hogy összeértek.

2009 - Kiderül, hogy laktózérzékeny vagyok. A panaszaim évek óta fennállnak, majd egy viszonylag gyors kivizsgálási folyamatot követően kapok egy listát azokról az ételekről, amiket nem ehetek. Igazából nem kibírhatatlan, de fáraszt a figyelés, az állandó vizsgálódás, az állandó készenlét.

2013 - Lányunk születik. Sokat tanakodunk, hogy mennyire óvjuk meg a mérgektől. Pro: amennyire lehet. Kontra: valamennyit mégis kapjon, hogyha kikerül a nagyvilágba, és neki vagy nekünk nincs módunk arra, hogy megválogassuk az ételt-italt, mosó- és tisztítószereket, ne akadjon ki a szervezete. (Pro: valószínűleg nem akadna ki, hiszen a mienk sem akad ki, pedig hány évtizede mérgezzük magunkat.)

Elrakom az első befőtteket és lekvárokat (tartósítószer- és cukormentesen). Felpakolom a fagyasztót a kertben termett finomságokkal. Eszünk néhány olyan dolgot, amit eddig nem (padlizsán, töklekvár). Sok süteményt sütök, fél évig én sütöm a kenyeret.

2014 - Meglátom egy bolt polcán a mosódiót. Nézegetem, forgatgatom. Ki akarom próbálni. Hazamegyek, felteszem a nagy kérdést a Facebookon, kinek mi a tapasztalata.

Megdöbbenek, mennyien vannak. Ők. Akik már használják. Nem a mosódió miatt, de "őhozzájuk" akarok tartozni. Nem azért, mert sokan vannak (vagy mert divat lenne), ez inkább megnyugtat, hogy sokkal könnyebb dolgom lesz, mint vártam.

Megismerkedem Antal Vali oldalával -- és az életünk megváltozik.

2015 - elkezdtem az átállást.