GONDOLATOK EGY ÚJABB TAVASZI MÉREGTELENÍTŐ ÉS TISZTÍTÓKÚRA LEVEZETŐ SZAKASZÁBAN (23. NAP)
23. nap - 2021. május 20.
Túl vagyok a tavaszi tisztítókúrán! Már nem szerettem volna méregtelenítőnek nevezni – egyrészt mert ódzkodom ettől a kifejezéstől, hiszen hiába pozitív a tartalma, mégis csak tartalmazza azt a negatív töltetű szót, másrészt pedig látványosan kevesebb méreganyaggal találkoztam idén a szervezetemben. De csak szép sorjában!
Mint az első bejegyzésemben írtam róla, nem kifejezetten volt hangulatom, elhivatottságom és motivációm elkezdeni a kúrát, de végül egyáltalán nem bántam meg. Talán az lenne a legpontosabb megfogalmazás, hogy „végül mégiscsak valahogy belefolytam a dologba”, ám mindennek ellenére kitartottam.
Idén három hétig tartott, április 28-án, szerdán kezdtem a ráhangolódást. Az első hétvégén végig levegőn voltam, tanyán dolgoztunk – közben szorgosan jártam vécére, mert addigra a mindennemű salakanyag-eltávolítás magas fokozatra kapcsolt. A léböjt előtt még egy hetet adtam magamnak azért, hogy rögzüljön az állatiszármazék-, glutén- és cukormentes táplálkozás – úgy is, hogy közben véget ért számomra a home office, és elkezdtem dolgozni. A következő hétvégére már éreztem, hogy mennyivel energikusabb és fáradhatatlanabb vagyok, a hétvégét megint végig a levegőn töltöttük. Péntek estétől szombat estig a tanyán voltunk, vasárnap viszonylag sokat vezettem, és hatalmasat túráztunk a levegőn, gyönyörű növények és fák között.
A léböjt alatt, megvallom őszintén, kevésbé voltam barátságos. Éhséget nem éreztem – mindig meglepődöm rajta, hogy a gyümölcs- és zöldséglé is eltelít, ha megfelelő időközönként fogyasztjuk –, de estére (munka utánra) elfáradtam, nem volt kedvem már semmihez, csak hazamenni és kuckózni. Annál is inkább, hogy a gyógyteák és a levek (inkább turmixok) nagyon felfújtak, feszült a hasam, és közben meg is jött a menzeszem. Kevésbé volt megterhelő méregteleníteni tavaly, amikor otthon maradtam home office-ban, a kényelmes mackónadrágban, ami nem nyomta a pocakom, használni a saját vécénket, és „nem viselkedni” minden pillanatban. Kényelmesebb volt, de így sem volt lehetetlen.
Eddigre már látványosan megjelentek a tisztulásra utaló jelek is: tele lettem kiütésekkel, pattanásokkal, büdösen izzadtam annak ellenére, hogy nem fogyasztottam húst. Reggelre erőteljesen tisztult fel a tüdőm, és rakódott le a számban, torkomban a cigiíz, annak ellenére, hogy már egy ideje nem gyújtottam rá. Energikusnak éreztem magam, nagyon jó minőségűeket aludtam, elmúlt az állandó, permanens fáradtság. Nem volt szükség délig aludni, hogy kipihenjem magam, újra elegendő volt 8-10 óra alvás. Megfelelően működött az emésztő- és kiválasztórendszerem, elmúlt a szédülés, fejfájás, rosszullétek. A hangulatom ingadozó volt – hiszem, hogy ilyenkor lelki salakanyagok is tisztulnak fel. A cigarettát csak lelkileg kívántam, ha rágyújtottam, fizikailag rosszul esett, úgyhogy a kúra első néhány napja óta újra nem cigiztem.
Elegendő volt három nap léböjt, azóta, egy hete, böjttörés van. Elengedhetetlen szabály, hogy a böjt idejének legalább fele ideje legyen a böjttörés, amiben a szervezetünket fokozatosan vezetjük vissza a többrétegű táplálkozásra. Ahogy a tavalyi kúra bevezetőjében leírtam, a további menetrend a következő:
* böjttörés: a böjttől a léböjtig tartó időszak legalább fele
* böjttörés végétől lehet „normális” étkezést folytatni, de tartózkodni kell a cukortól (minimális barna cukrot használok), fehérliszttől (teljes kiőrlésű tönkölybúzalisztet használunk), finomított élelmiszerektől és félkész ételektől (ilyeneket amúgy sem nagyon fogyasztok)
* húsevés esetleges bevezetése: böjttörés végétől számított
* 4. héttől háztáji vagy friss hal
* 7. héttől házi szárnyas, de a napi húsbevitel max. 12%
* 8. héttől vadhús
* 10. héttől vörös hús.
Idén újításként szeretném megtartani, hogy az általam fogyasztott gyógyteákból minden nap igyak. Ezúttal nem keverékként, hanem minden nap csak egyfélét, és egy-két csészényit, viszont meghagyni a teázást e formáját is, hogy a szervezetem „emlékezzen” a hatásukra, munkájukra.
Összességében tehát bár nem volt kedvem nekilátni (ez meghatározó élmény maradt), mégsem bántam meg. Nem okozott nehézséget együtt élni és enni a körülöttem lévőkkel, megállni, hogy ne egyek az ennivalójukból, akár egy falatot is, az elhatározás magával hozta a szabályok szigorú betartását. Igaz, közel sem volt annyira látványos az eredmény, mint a korábbiak, de hiszem azt, hogy az életmódunkból adódóan a szervezetem egyre kevesebb olyan anyagot kap, amellyel komolyan meg kellene birkóznia, emiatt máshogy, „mélyebben” és kevésbé felszínesen hat a kúra. Egyszerűbbnek éreztem, sokkal közelibbnek az életemhez, szokásaimhoz, kevésbé volt kirívó és „napirutin-idegen”, mint a korábbi alkalmakkor.
