Advent harmadik vasárnapja is elmúlt, minden bizonnyal sorakoznak az ajándékok a bevásárlólistákon, esetleg a szekrények mélyén; legalább fejben alakul a karácsonyi menü; és olyat is ismerek, akinél már áll a feldíszített fa.
Az ünnepekre készülődést sokaknál meghatározzák a családi hagyományok és elvárások – néha azonban érdemes felülvizsgálni azokat: manapság, napjainkban is korszerűek, kényelmesek, vágyottak, betarthatók és hasznosak-e.
Ebben az írásban az ünnephez kapcsolódóan három megfontolásra, esetleg átalakításra megérett kérdést szeretnék körüljárni azzal a tapasztalattal, hogy mindezeket sokkal egyszerűbb megvalósítani, mint gondoljuk.

I. rész – A karácsonyi menü

Nemcsak gyerekkoromból származik az élmény a hatalmas karácsonyi traktákról, hanem évről évre látok-hallok végeláthatatlan karácsonyi ebédekről, amik belefolynak a vacsorába, szünet nélkül, hiszen egy-egy bejglit csak elnyammogunk a két főétkezés között… (Aztán december végén sziszegnek a mérlegen, és január elsejével megfogadják azt, amit már az első hónap közepén sem tudnak tartani…)
Gyerekkoromban, amikor a nagycsalád összegyűlt, nálunk is voltak bőséges ebédek, de emlékeim szerint olyan nagy evészet-ivászat, amelyekről gyakran hallok, nem. Nem azért, mert nem engedhettük meg magunknak, sőt egyikünk számára sem volt mindez státuszszimbólum. Egyszerűen nem volt rá szüksége sem a testünknek, sem a lelkünknek – ahogy a kétórás úton vagy a moziban sem leszek éhes, ennélfogva szükségtelennek tartom a nassolást.
A témának hatalmas „irodalma” van, és nem szándékom sokáig időzni a kérdésnél, néhány gondolatot azonban érdemesnek tartok felvetni.

I.1. Ki főz?
A kozmetikusom mesélte, hogy vidékről várnak rokonokat, így a meglévő nagyobb család (nagyszülők, az ő gyerekeik és párjaik, és az unokák) mellett még egy teljes családot (szülők, gyerekeik) látnak vendégül pár napra. Az eset nem egyedülálló, éppen karácsony az egyik olyan ünnepünk, amikor útra kelnek a családok, hogy együtt töltsék az ünnepeket.
Tapasztalataim szerint hasonló esetekben – ahogy nagyanyáink idejében is – a háziasszony főz, hozzávetőlegesen 10-15 emberre, gyakran napokon át. Megterít, reggeliztet, kávét készít, elpakol, elmosogat, ebédet főz vagy melegít, süteményt süt, megterít, ebédeltet, elpakol, elmosogat, esetleg feltakarít, megterít, vacsoráztat, elpakol, elmosogat – majd kezdődik elölről. Ő a karácsonyi hangulat egyik lelke – mégis a konyhába szorul, fáradtan, fájó lábbal, derékkal vagy háttal, és jó eséllyel kimaradva a közben a szobában zajló beszélgetésből, nevetésből, játékból.
Újabb tapasztalataim szerint hasonló esetekben a résztvevők közösen főznek, hozzávetőlegesen 10-15 emberre, gyakran napokon át. Az alapanyagokat közösen dobják össze, esetleg a vendégek már elkészített halászlével, töltött káposztával, süteménnyel felpakolva érkeznek. Megoszlik a konyhai dolgokra fordított idő, nem mellesleg megoszlik a karácsonyi menü költsége. A kisebb-nagyobb gyerekek megterítenek, a közös reggeli közben a tinik kávét készítenek, utána a férfiak elmosogatnak. Rengeteg idő maradt a délelőttből – jöhet egy közös társasjáték! A közösen vagy a már korábban elkészített ebédet megmelegítik, a gyerekek bevonásával süteményt sütnek. Az apróságok meg is terítenek, az ebédnél senki nem fáradt, ám tele vannak élménnyel – a közös süteménygyúrás és -szaggatás sok emléket hozott fel és sok emléket hozott létre. Így a délután még játékra, beszélgetésre is van lehetőség – közösen, mert nem kellett senkinek kiszorulnia a konyhába, hogy egyedül hadakozzon a tíz-tizenöt ember etetésével járó feladatokkal. Az éjszakába nyúló beszélgetésből sem marad ki a háziasszony, mert „még áll a lábán”, és természetesen neki is nagy kedve van a szeretteivel hasznos időt tölteni!
Ahhoz, hogy az utóbbi szemlélet megerősödjön, sok mindennek együtt kell lennie: a családnak akarnia kell mindezt közösen végezni, az együttlevés öröméért – és a háziasszony tehermentesítéséért. Nem mellesleg olyan emberek szükségesek hozzá, akik szívesen időznek a másik társaságában, és nem csak a megszokás, a protokoll és a (társadalmi-családi) kötelezettség hajtja őket egymáshoz karácsonykor (vagy bármikor). Kevésbé tartom kivitelezhetőnek olyan családokban, ahol már elfelejtettek beszélgetni, ahol a karácsonyi együttlét inkább csoportos tévézés, vagy ahol annyira pattanásig feszül az indulat, hogy inkább nem is kooperálnak egymással, nehogy a fűszerezésen robbanjon a bomba. Ez esetben azonban talán az a kérdés válhat fontossá: ha nem lehet helyrehozni, újraindítani, megjavítani (mert ilyen is van, és ez nem baj!) – kinek jó az évenkénti „pofavizit”? Lehetséges, hogy nehéz bevallani, hogy nem megy, de nagy könnyebbség nem terhelni egymást a mindenki számára kínos együttléttel, azért mert így szokás, így szoktuk meg, mindenki ezt csinálja…

I.2. Mennyit főz?
Magamtól tanultam meg főzni, amikor a nagyszüleim már nem éltek, így nem tanultam el tőlük azt a fantasztikus képességet, ahogy minden maradékból valami újat varázsoltak, azt a hihetetlen csodát, hogy sosem került két nap ugyanaz az asztalra, még akkor sem, ha előző nap nem fogyott el minden. Már csak az idősebbeknél vagy a konyhatündéreknél látom ezt a számomra varázsképességet, amely azonban karácsonykor is igen hasznos lehet.
„A korábbi kutatások mind alábecsülték a kidobott élelmiszer mennyiségét, holland kutatók szerint a világon minden emberre naponta 500 kalóriányi elpocsékolt élelmiszer jut. Ha ez az élelmiszermennyi-ség nem menne a szemétbe, négy ember helyett öt is táplálékhoz jutna. A tanulmány szerint a kereset növekedésével nő a kidobott élelmiszer mennyisége is. A kidobott ételek mennyisége akár kétszer akkora lehet, mint eddig hitték. Ez azért is sokkoló adat, mivel az ételhulladék mennyiségének csökkentése a klímaváltozás elleni küzdelem egyik kulcspontja. Az ENSZ megállapítása szerint az összes üvegházhatásúgáz-kibocsátás 10 százalékáért felelős a kidobott, elpocsékolt élelmiszer.” [1.]
Az étel elpocsékolását és kidobását megelőzendő és a (környezet)tudatosabb tervezés céljából érdemes átgondolni néhány kérdést, amelyek eddigi szokásainkat segíthetnek megváltoztatni, átalakítani, kevésbé pazarlóvá tenni. Milyen menüt tervezünk – hagyományos magyar ételeket, vagy idegen tájak különcségeivel vágunk fel az ünnepi ebédnél? Nagy áruházláncok tömegtermékeit vásároljuk meg, vagy helyi termelők helyi termékeit? Hányszor járunk úgy, hogy túlméretezzük a karácsonyi ételmennyiséget? Mennyi ennivaló marad meg? A megmaradt ételt eltesszük-e későbbre (pl. lefagyasztva)? Mennyit dobunk ki? Miért válik szükségessé kidobni (túl sokat szedtünk, és senki nem eszi meg utánunk?; megromlott?; elrontottuk?, túl sok lett, és nem adtunk tovább belőle?)? A kidobandó ételt elvisszük-e inkább olyanoknak, akiknek nincs mit enniük? A magunk háztartásában megteszünk-e mindent annak érdekében, hogy környezettudatosabban, hatékonyabban tervezzük meg a karácsonyi ételsort?
Nem nekem kell válaszolni. A lelke mélyén mindenki tudja az őszinte válaszokat, és mindenki képes változtatni, ha úgy gondolja, érdemes. Hiszem, hogy sosem késő változtatni, akár sok kis lépésben, akár kevesebb és nagy lépésben.

I.3. Mennyit eszünk?
A körülöttem lévők étkezési szokásait figyelemmel kísérve újra és újra azt látom, az átlagember hétköznapokon is jóval többet eszik, mint amennyire szüksége van/lehet. A megváltozott és eltúlzott étkezési szokások szakirodalma óriási, és ezen írás szűk keretei nem engedik meg, hogy részletesebben kifejtsem, inkább csak utalni próbálok egy-egy szempontra.
Sajnálatos módon a legtöbbek étkezéséből kimarad a leves – híg, meleg lének tartják, amire, úgy gondolják, nincsen szükségük. A második fogásból lesz a fő étel, általában húsdominanciával: ahhoz képest, hogy a szervezetnek mennyire lenne szüksége, körülbelül két-háromszoros mennyiségű húst esznek, kevés körettel (az is általában krumpli), savanyúság nélkül. Az ételt nem megrágva, hatalmas falatokban nyelnek, a „kajakómát” kávéval ütik el. Kevesen gondolkoznak el azon igazán: lemozog-e, felhasznál-e akkora mennyiségű ételt, amit egy étkezésnél – leves, savanyúság nélkül – bevisz a szervezetébe. Valóban szükség van-e ennyi ételre? Valóban szükség van-e ennyi húsra?
E kérdések a hétköznapokban is megállják a helyüket, karácsonykor, a „nagy trakták idején” pedig halmozottan érvényesek. Mikor pihen a szervezet? Mikor pihen az emésztőrendszer? A karácsonyi tunyaságban hogyan használódik fel hasznosan az a mérhetetlen ételmennyiség (fehérje, szénhidrát, cukor), amelyet egy-egy ünnepi lakoma, egy-egy karácsonyi nap alatt reggeltől estig beviszünk a szervezetünkbe?

[folytatjuk]

A II. rész a https://meregtelenitemacsaladot.blog.hu/2021/12/23/gondolatok_karacsony_kozeledtevel_ii_resz linken érhető el.

Felhasznált forrás: [1.] Hihetetlen pazarlás folyik: több élelmiszer kerül a kukába, mint eddig gondoltuk. 2020. 02. 13. ecolunge.hu
Képek forrása: Pinterest, CanStockPhoto.com, Pixabay, ecolunge.hu ([1.]), port.hu